Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. rész: Natalija

2012.09.20

 Huszonhetedike reggel a férfi hirtelen eltűnt, sürgős elintézendőkre panaszkodva, és otthagyta a házban Susant, és Igort bízta meg, hogy tartsa szemmel.

-          Szia – köszönt reggel Susan a fiatalabb orosz férfinak, mikor megérkezett az ebédlőbe.

-          Szia leendő sógornő, kérhetek tőled egy szívességet? – csillant fel a szeme Igornak.

-          Miről lenne szó? – lepődött meg, mivel Igor nem szokott valami bizalmas lenni vele, mintha nem akarná, hogy túl közel kerüljenek egymáshoz. Susan úgy gondolta, hogy egy alkalmazottat lát benne, semmi többet.

-          Tudod, van a bátyámnak, az a könyv sorozata, valami Vérvonalak, vagy micsoda – hajtotta össze az újságot.

-          Igen, én fordítottam angolra az első kötetet – bólintott Susan, miközben kávét töltött magának.

-          Nagyszerű, elolvasnád helyettem a második kötetet, és szólj neki, ha valahol ellentmondás vagy ütközés van! – kortyolt a teájába.

-          Nem igazán jön be neked a regény – állapította meg a nő.

-          Nem vagyok oda a nagyapáért, aki nem vitt véghez semmi nagyot a háborúba, mégis a legnagyobb hősként tekint magára. Dimitrij csak az egója fényezése miatt írta meg a könyvet szabadidejében, hogy kicsit békén hagyja a családot. Persze az öreg elég morcos lett, mikor Dimitrij híres lett a könyvvel, és egész Oroszország megismerte a nevét – magyarázta a fiatalabb testvér.

-          Valóban nagyon jól ír a fivéred – figyelmeztette Susan.

-          Akkor neked nem jelent gondot elolvasni – állapította meg a lényeget Igor.

-          Nem – rázta a fejét.

-          Rendben, reggeli után odaadom – lett lelkesebb, és tért vissza az újságjához.

Susan békésen megreggelizett, majd megkapta egy pendrive-on az új kötet szövegét. Mivel elég régen olvasott kész felüdülés volt számára végre nem hivatalos szövegeket olvasni, hanem szórakoztató irodalmat.

Az amerikai katona hazatért, de nem lehetett nyugodt. A háború szörnyűségei kísértették, míg a három nővére is az ő gondjaira maradt, mivel a háború során meghaltak a szüleik. Nagy sokára sikerült kiházasítania két nővérét, bár egyikük sem kötött valami álom házasságot, de a fiatal férfinak ezzel is kevesebb dolga akadt. A szüleik házát meghagyta a hajadonon maradt nővérének, míg ő vett magának egy kis telket, ahová maga kezdte el építeni a házát, ahol majd élhet mindenkitől távol.

Ezután ismerkedett meg a szomszéd faluban élő nem túl kedves, nem túl szép Elizabeth-tel, aki hasonló korú volt hozzá, mindketten túl voltak már a harmincon. Nem voltak éppen a legjobb természetűek, de végül mégis összeházasodtak, hiszen egyikük sem akart magányos lenni. Öt évvel ezután fogant meg az első gyermekük, ami felvillantotta a tiszta boldogságot a megtört harcos számára.

Eközben az orosz földön maradt katona a megmentett apjával igazi birodalmat kezdtek kiépíteni. Mindenki átkozta az ifjú amerikai katonát, aki megmentette az elátkozott gonosz férfi életét, aki kíméletlenül gyilkolt, rabolt és kínzott. Szó volt valami jósnőről is, aki a gonoszt szolgálta, és így segítette őket. Elmondta, hogy az amerikai katonának hamarosan gyermeke fog születni, akinek a vére ugyanolyan képességekkel bír, mint az apja.

Igor a katona, és az öccse Oleg felkerekedtek, és átszökve az Államokba, hogy megkaparintsák a gyermeket, akit maguk mellett tartva a maguk javára nevelve valami nagyon erős hatalomhoz juthatnak.

Susan a homlokát ráncolta, mivel a leírás egyre homályosabb volt, és egyre nehezebben lehetett érteni. Olyan volt, mintha Dimitrij egy korábbi orosz nyelvjárást használt volna, amit a nő nem ismerhetett. Kicsit oldalra tette, hogy igyon egy kávét, mire megérkezett Dimitrij is.

-          Szia – köszöntötte csókkal a nőt.

-          Szia – tette le a csészéjét, majd átölelte a férfi nyakát és odaadóan csókolta.

-          Van valamim számodra – vett elő egy csomagot. – Utólag is boldog karácsonyt – adta oda a nőnek.

-          Dimitrij én nem vettem neked semmit, és nem is tudnék – lett kedvetlen.

-          Susan, nekem adtad a bizalmadat, amivel a világ legboldogabb férfijává tettél engem. Adni akartam neked valamit, ami megkönnyíti a munkádat, mert azt szeretném, hogy gyorsabban végezz, és több időd legyen rám a jövőben – simogatta meg a nő arcát.

-          Vond le fokozatosan a fizetésemből! – nézett a férfira azokkal a hihetetlen kék szemeivel.

-          Vagy ledolgozod éjszaka a szobámban – mosolygott perverzen.

-          Nem vagyok szajha – tiltakozott a nő.

-          Egy szajhát nem is fogadnék az ágyamba – csókolta meg Dimitrij a vékony ajkakat, amik kivételesen nem akarták a csókot, hanem tiltakozni, hogy a férfi gonosz dolgokat vág a fejéhez. Azonban a határozott és erős ajkakkal szemben tehetetlen volt, és végül engedett az orosz kényeztetésének, hogy beterelje a hálószobába, és megint elfelejtesse vele a világot.

Susan végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot, és végül kibontotta a csomagot. Egy korszerű érintőképernyős számítógép volt, amihez volt beépített wifi is, hogy bármikor, bárhonnan tudjon anyagokat küldeni vagy fogadni. Ahogy végiggondolta, valóban nem egy nőnek vett ajándékot, hanem az asszisztensének, aminek nem tudott örülni. Olyan volt hirtelen, mintha a férfi távolságot akarna tartani, hogy ilyen közel engedték a másikat egymáshoz. Talán a férfi attól tartott, hogy Susan kisajátítja, és ezzel elveszti az önállóságát? Hiszen túl volt már a harmincon, és mégsem volt készen, hogy elkötelezze magát valakinek.

Az indulás előtti nap befejezte a könyv elolvasását, amiben Igor elrabolta Joseph újszülött gyermekét, majd hazatért. Négy évvel később kereste fel ismét a férfit, akinek akkora született egy másik kisfia. Végre ismét kezdett egyenesbe jönni az élete, éppen ezért akarta elkerülni a férfit, akit tévesen a barátjának nevezett. Azonban Igor nem hagyta magát, és a vonat alá lökte Josephet. A hatalmas mennyiségű vér mindent beborított, és Igor eltűnt a káoszban.

Susan mélyet sóhajtott. Tudta, hogy a könyvbéli Igor egyáltalán nem jó szellemű, mégsem hitte, hogy képes lenne megölni a férfit, akire barátjaként tekintett. Megrázta az amerikai katona halála, hiszen kezdte megkedvelni, hogy akármilyen szörnyű dolog történt vele, Joseph talpra állt, és megmutatta, hogy mindig van kiút. Csodálattal tekintett a regénybeli férfire, aki tényleg a tipikus amerikai hős volt. Ekkor jutott eszébe, hogy Dimitrij a nagyapjáról mintázta az orosz katona karakterét, ami nem vetett túl jó fényt a felmenőire. Tudta jól, hogy az öreg még él, és elképzelhető, hogy találkozni fog vele.

Huszonnyolcadikán kora reggel indultak el Oroszországba, egy magánrepülőgéppel, mivel a rendes járatokra már lehetetlenség volt jegyet kapni.

-          Milyen kötelező programok várhatóak? – kérdezte Igor, a párral szemben ülve.

-          Holnap egy jótékonysági véradásra íratott be minket a bácsikánk – felelte Dimitrij. – Este meg jótékonysági bálra vagyunk hivatalosak.

-          Akkor ezért ragaszkodtál a kék ruhámhoz – bólintott Susan.

-          Igen, és gyönyörűnek talállak benne – csókolta meg a nőt.

-          Szemüveget kell majd vennem neked, mert rosszul látsz – kötekedett a nő.

-          Kivételesen egyetértek – mondta epésen Igor, aki még jobban távol tartotta magától a nőt, aki végképp nem értette – Natalija már nagyon hiányol minket – fűzte hozzá.

-          Natalija mindig hiányol minket, főleg míg a nagyapa a hivatalos gyámja – lett komor Dimitrij, miközben elengedte Susan kezét.

-          Ki az a Natalija? – kérdezte a nő semmit sem értve.

-          Natalija a kishúgunk – mondta nagyot sóhajtva Igor. – Anyánk halála után, apánk nem kapta meg az engedélyt, hogy újranősüljön, ezért a nevelőnőnk címszó alatt velünk élt az új kedvese, és az anyánk volt. Mikor kiderült, hogy terhes apánktól, a papa majdnem szívinfarktust kapott, pedig ez teljességgel lehetetlen, mivel az öregnek nincs szíve.

-          Joseph unokatestvér is így vélekedik – mondta sejtelmesen Dimitrij.

-          Hagyjuk a család dolgait, mert kiugrok a gépből – mondta Igor, akin látszott, hogy nem akar hazamenni.

Susan csodálkozott, hogy az általában két beszédes férfi, most meglehetősen komor, és szinte támadva reagálnak, akárhányszor egy kis neszt hallanak. Ezért inkább az új gépén olvasott, és hagyta, hogy a két férfi lelkileg felkészüljön a családi látogatásra. Nem volt ínyére, hogy nem lehet Dimitrij segítségére. Akárhányszor át akarta ölelni, hogy biztosítsa a támogatásáról, a férfi eltolta magától.

*

A repülőtéren, már várták őket. Susan számára feltűnt, hogy az úgynevezett unokatestvérek mennyire hasonlítanak Dimitrijre és Igorra. A legfurcsább viszont az volt, hogy leginkább rá voltak kíváncsiak, és túlságosan is kedvesek voltak vele. Szerencsére Dimitrij leállította őket, és elmentek a két fivér házához, amiről a nőnek nem az otthonos jutott az eszébe. A ház nagyon komor volt, és szinte félelmetes.

Az ajtóban egy tizenéves lány és egy hatalmas fekete véreb várta őket. Susan szíve majdnem elszorult, mikor meglátta, hogy a lány mennyire igyekszik feléjük mankóra támaszkodva.

-          Dimitrij bátyus, Igor bátyus – kiabálta, mire Dimitrij elé szaladt, és szorosan átölelte a lányt.

-          Itthon vagyunk Natalija! – mondta mélyet sóhajtva az idősebb fivér.

-          Igaz, engem is magatokkal visztek? – kérdezte kérlelve.

-          Igen, ha legközelebb elmegyünk, akkor téged is viszünk, és Kosztyát is – simogatta meg a hatalmas kutya fejét, ami szinte kettétörte magát, úgy hízelgett a férfinak.

-          Hé, a végén féltékeny leszek, hogy jobban szereted Dimitrijt, mint engem – adott hangot a felháborodásának Igor.

-          Dehogy is Igor bátyus – engedte el az idősebbik fivérét, és akart odamenni a másik bátyjához, aki már ott is volt előtte, és ő is szorosan átölelte.

-          Hiányoztál húgocskám – lágyult meg a hangja, amiről Susan azt hitte, hogy teljességgel lehetetlen. Azonban a macsó Igort teljesen megpuhította ez a lányka, hogy szinte kenyérre lehetett volna kenni a férfit.

-          Akkor én itt fogok lakni veletek, igaz? – kérdezte Susan Dimitrijtől.

-          Igen – felelte nagyot sóhajtva a férfi.

-          Ő ki? – vette észre Susant Natalija.

-          Húgocskám, ő itt az asszisztensem, Susan Smith. Susan, ő itt a húgom Natalija Zavulon – mutatta be egymásnak a feleket Dimtirij.

-          Eddig a munkatársaidnak tabu volt ez a hely, most ő miért olyan különleges? – nem értette a lány. Susan alaposan megnézte őt. Sötétbarna hosszú haja volt, és olyan barna szemei, mint a fivéreinek. A termete olyan közepes volt, látszott rajta, hogy nem rég lépett a nőiesedés útjára.

-          Dimitrij számára, kicsit több mint asszisztens. Amíg feleségül nem veszi, addig mindenkinek így mutatja be, szóval ne aggódj! – legyintett Igor.

-          Igor, hallgass! – parancsolt rá Dimitrij.

-          Rendben! – tartotta fel védekezően a kezét. – Hozom a csomagom – azzal elindult a kocsi felé. - Ne beszélj előtte butaságokat, mert úgy kicifrázom a tested, hogy a bátyámnak nem lesz többé gusztusa hozzád érni – fenyegette meg Igor a nőt, és kivételesen angolul. Susan nem lepődött meg, a férfi éppolyan kifogástalanul beszélt, mint a bátyja.

-          Megértettem – bólintott határozottan Igor barna szemébe nézve.

-          Igor viselkedj! – mondta Dimitrij, miközben a kezét nyújtotta Susan felé, aki odalépett a férfi mellé, és megfogta a kezét. – Natalija valóban vannak gyengéd érzelmeim Susan iránt, de akkor sem érzek irántad kevesebbet – ereszkedett féltérdre, hogy a lány érezze, hogy neki igazán számít.

-          Szóval, ő a te szerelmesed? – kérdezte csillogó szemekkel.

-          Még magunk sem tudjuk, hogy mit érzünk pontosan, de van időnk tisztázni – hajolt le a lányhoz Susan is. – Bármire szükséged van, hozzám fordulhatsz bizalommal – mosolygott kedvesen.

-          Most féltékeny leszek. Nekem hónapokba tellett egy halvány mosolyt kikényszerítenem, mire te csak bizonytalanul nézel, és máris mosolyog rád – vette el a húgától a mankóit, és nyújtotta oda Susannak, majd a karjaiba vette a lányt.

-          Ne bátyám, már nagyon nehéz vagyok – tiltakozott a lány.

-          Nekem soha nem leszel teher – adott egy kedveskedő puszit a lány homlokára, és elindult vele a házba.

-          Feleségül fogod venni? – kérdezte Natalija.

-          Korai még erről beszélni – sóhajtott mélyet Dimitrij.

-          Nagyon szép a szeme és a haja – mondta a fivére fülébe súgva.

-          Igen, ezek nagyon szépek – mondta elgondolkodva, miközben letette a nappaliban a húgát. Hamarosan Susan és Igor is megérkezett.

A két fivér valósággal elkényeztették a lányt, és átadták az ajándékaikat, mintha így akarnák pótolni az időt, amit nem tölthettek a húgukkal. Susan kissé irigy is volt, mert ő mindig vágyott egy ilyen védelmező fivérre, akire bármikor számíthat. Ahogy az ajándékokat átadták, elmentek ebédelni, ami nem volt teljesen zavartalan, mivel a telefon állandóan csörgött.

-          Titeket már nagyon vártak haza – állapította meg Susan.

-          Igen – mondta nagyot sóhajtva Dimitrij. – Most elmegyünk, megmutatjuk magunkat, te itt maradsz Natalijával és Kosztyával. Kosztya közelébe nem mer szinte senki jönni, mert nagyon kevés embert ismer el. Mivel érzi rajtad az én szagomat, veled nem lesz probléma.

-          Mi a baj Dimitrij? – kérdezte a nő aggódva.

-          Hamarosan elmondom, addig kérlek, fogadj szót, úgy lesz mindenkinek a legjobb – mondta nagyot sóhajtva a férfi.

-          Rendben Natalijával maradok – bólintott a nő.

-          Köszönöm – csókolta meg röviden, majd megölelte a húgát, és Igorral együtt távozott.

-          Szereted a bátyámat? – kérdezte meg, amint a két férfi kocsija kihajtott a kapun.

-          Nem tudom biztosan, tisztelem őt. szerintem lassan szerelem lesz belőle. Kissé bizalmatlanok vagyunk, és nem merünk igazán szeretni – elmélkedett Susan.

-          Ő a világon a legjobb ember, ne merd bántani őt! – mondta eltökélten.

-          Nem áll szándékomban – mosolygott bíztatóan a lányra.

-          Lehet, nem látszik rajtam, de erős vagyok – mondta magabiztosan.

-          Egy pillanatig sem kételkedtem ebben – simított végig a lány egy hosszú hajtincsén.

-          Olyan más vagy, mint a többi ember. Te egy pillanatig sem beszélsz velem lenézően – ölelte meg a nőt.

-          Nincs semmi, amiben kevesebb lennél bárkinél – simogatta meg a lány fejét, miközben viszonozta az ölelést.

-          Örülnék neki, ha Dimitrij felesége lennél – mosolygott a nő arcába.

-          Ez a jövő zenéje. Majd kiderül, hogy egy nap férjhez megyek-e vagy sem. A mostani pillanat a lényeg, és most veled vagyok. Szóval mit szeretnél csinálni? – kérdezte kedvesen.

-          A városba akartam volna bemenni, hogy hozzunk a fiúknak a kedvenc süteményükből, de a sofőr, aki a gondozómmal vinni szokott, szabadnapot kapott – mondta kissé elkenődve.

-          Kocsi van? – kérdezte Susan.

-          Az ott áll a garázsban – felelte a lány.

-          Akkor elviszlek én – ajánlotta fel.

-          Te tudsz vezetni? – lepődött meg Natalija.

-          Igen, hát persze. Nagyon remélem, hogy manuális váltóról van szó, mert az automatával nem vagyunk jóban – elmélkedett.

-          Dimitrij is a manuális váltót szereti, és ezzel bosszantja Igort és a többi unokatestvért – látszott a lányon, hogy kezd feloldódni a nő mellett.

-          Szólj a gondozódnak, hogy megyünk, én addig megkeresem a kocsit, és kiállok vele – hagyta ott a lányt, és indult felfedezni a házat, ami nem is igazi otthon volt, hanem egy börtön. Nem is hasonlított Dimitrij amerikai házára, ami barátságos és kényelmes volt.

Nem foglalkoztatta sokáig a gondolat, hiszen egy idegen országban van, és itt mások a szokások. Ahogy kiállt a garázsból a hatalmas véreb elkezdett a kocsi körül ugrálni, mivel azt hitte, hogy Dimitrij az. Mikor a nő kiszállt, alaposan megszaglászta, majd neki is hízelgett.

-          Nem is vagy te olyan félelmetes, mint amilyennek a gazdád beállít – simogatta meg az állat fejét, aki kicsit furcsán nézett rá a nagy sárgás szemeivel, mivel ismeretlen csengésűek voltak számára az angol szavak, de mivel érezte a nőn a gazdája illatát, nem foglalkozott vele.

Hamarosan feltűnt Natalija és a gondozója is, akinek egyáltalán nem tetszett, hogy a nő csak ilyen egyszerűen elhatároz valamit, holott csak egy alkalmazott. Natalija is félt kicsit, hogy szabad-e neki így elmenni, de valahogy jól esett neki a nőből áradó kedvesség.

Miután elindultak a nevelőnő zsörtölődésén és imádkozásán kívül semmit sem lehetett hallani. Susan szinte elengedte a füle mellett a rosszindulatú szavakat, habár mikor „némbernek és szukának” nevezte, az kissé szíven ütötte. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Halihó *w*

(Sayu, 2012.09.20 20:30)

Na tessék megint itt vagyok.... bosszantó mi? De annyi baj legyen.. először is nagyon tetszik a történet..másodszor Dimitrij viselkedése kevésbé.. mintha elvesztette volna a varázsát azzal hogy ennyire hogy is mondjam.....furcsa. az egyik pillanatban megcsókolja a másikban ellöki... bár így belegondolva ez a kettősség nagyon érdekes. Hm ebből a szögből igen csak az írót dicséri... és teszem azt fel nem is ok nélkül nagyszerű ahogy írsz..nagyon tetszik.. őszinte elismerésem a tied....

Re: Halihó *w*

(LAOM, 2012.09.21 12:40)

Hali :)
Kit bosszant, hogy itt vagy? Mutasd meg, és én ráuszítom Mancit, akinek előtte adok egy extra cukros kávét, na az igazán felbosszantja majd :) Dimitrij pasi, igazán nem is szabadna megilletődnünk azon, hogy tesz vagy gondol olyat, ami nekünk nem tetszik. Szerény véleményem szerint ő maga sem érti, hogy mit miért tesz és mit érez, és a történet alakulása tekintetében még csak jobban össze fog zavarodni. Köszönöm, hogy írtál :) Örülök, hogy tetszett :)