Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A buli és a katasztrófa

2009.09.19

-          Lane, akkor ma megyünk Charlie bulijába? – kérdezte.

-          Na jó, de ha valaki Bellának néz, és rothadt paradicsommal dobál meg, akkor eljövünk – szögezte le.

-          Rendben. Öcskös te jössz? – mosolygott.

-          Kik lesznek ott? – kérdezte.

-          A suliból a rendesebb arcok – felelte.

-          Kíváncsi vagyok rájuk, úgyhogy megyek – egyezett bele ő is.

-          Jó akkor felhívom Charlie-t – ment vissza a házba.

-          Ki ez a Charlie? – fordult leendő sógornőjéhez.

-          A régi iskolánkban a suli gondnok fia. Titokban voltak jóban, mert Isa nem nézte jó szemmel, hogy szegényebb diákok is megfordultak ott. Persze a testvéred anyagi helyzetéről semmit sem tudott, csak annyit, hogy nappali tagozatos, és kiváló sportoló, így az edzők sok mindent elintéztek neki.

-          Értem – gyújtott egy második cigarettára.

-          Hogy bírod azt a szart szívni? – mutatott a füstölgő dohánytekercsre.

-          Nekem jól esik – vágott vissza.

-          Jó, remélem sikerült tisztázni a helyzetet. Amúgy ha hozzámegyek a testvéredhez, akkor biztosan kötünk házassági szerződést, emiatt sem kell aggódnod – veregette vállon és bement a házba, ahol Tony már várta.

-          Na mi újság? – húzta magához közelebb, és karolta át a derekát.

-          Eddig úgy tűnik, minden rendben – sóhajtott nagyot.

-          Akkor jó – és megcsókolta a nőt, Lane lustán viszonozta.

-          Mekkora felhajtás lesz Charlie-nál? – kérdezte Lane, miután szétváltak.

-          Nem tudom, valami hasonlót, mint az a zöld ruha ha felveszel, akkor nem lesz semmi probléma – simogatta meg az arcát.

-          Rendben, és mikorra van jelenésünk? – érdeklődött.

-          Két óra múlva – csókolta meg.

-          Jó akkor én megyek és keresek valami értelmes göncöt – bontakozott ki az ölelő karok közül.

-          Ráérsz még vele – nem akarta elengedni.

-          Az lehet, de neked itt van a testvéred, és illik vele foglalkozni, ha már vette a fáradságot, hogy meglátogasson – oktatta ki, és otthagyta a férfit.

-          Ez most megkaptam – mosolygott a távozó nő után.

-          Mégis mit? – lépett be Matt is az udvarról.

-          Lane rám szólt, hogy foglalkozzak veled többet, ha már meglátogattál – sóhajtott.

-          Bátyus, mesélj csak nekem erről a nőről, mit is érzel iránta? – tette karba a kezét.

-          Furcsa lehet számodra, de úgy érzem, hogy teljes szívemből szeretem. Bár ez még nem kölcsönös, de erősen dolgozom azon, hogy az legyen – mosolygott.

-          Miért olyan fontos neked annyira? Jó megértem, hogy rohadtul gazdag a családja, de neked sem kell aggódnod a pénz miatt – ellenkezett.

-          Azt hiszed a pénz miatt csinálom. Figyelj ez a nő tizennyolc évesen otthagyta a családját, és azóta a saját lábára állt. Sikeres újságíró és DJ. Ezenkívül a fizetéséből ha tud állatmenhelyeket és árvaházakat támogat, és kampányol nekik, és ha ideje van akkor hétvégenként, be is segít a helyszíneken – magyarázta.

-          Szóval teljesen megbabonázott? – mosolygott.

-          Igen, és ezért kérlek, hogy próbáld megkedvelni! – fordította komolyra a szót.

-          Rendben, akkor alkalmatlankodjak ott mellettetek ezen a bulin? – érdeklődött.

-          Gyere csak nyugodtan, hiszen a testvérkémet nem fogom szégyellni senki előtt – veregette vállon.

-          Kösz, akkor adhatnál valami normális ruhát, amiben megjelenhetek ilyen körben – vigyorgott testvérére, miközben megragadta sporttáskáját.

-          Rendben, de most más szobában kellesz aludnod, mert most a régibe Lane cuccolt be – mentek az emeletre.

-          Akkor még nem nagyon szexeltek – tapintott a lényegre.

-          Sajnos – jelent meg néhány rózsaszín folt az arcán.

-          Értem – nevetett a fiatalabb testvér, és hátba veregette bátyját.

-          Na gyere adok neked valami göncöt, hogyha már nem hoztál semmi értelmeset – húzta a szobája felé, ahol kipakolták Tony lazább ingeit, hogy a fiatalabb választhasson közülük.

-          Nadrágnak bármi jó? – érdeklődött.

-          Aha, csak az a lényeg, hogy ne legyen kiszaggatva, de amúgy farmer is lehet – legyintett.

-          Mikor is indulunk?

-          Másfél óra múlva – füllentette, mivel tudja, hogy testvére lassabban készül mint egy menyasszony.

Másfél óra múlva, azonban a két testvér készen volt, már csak Lane-re vártak. Hamarosan a nő is megérkezett, ismét hosszú zöld ruháját viselte, nyakában sál volt, haja pedig kiegyenesítve szépen megfésülve. A két várakozó férfinek a szava is elakadt a szépségtől, csak mereven bámulták.

-          Hahó, föld hívja a Stagdelokat – integetett előttük.

-          Oh bocs – kapott észbe először Tony, és megcsókolta kedvesét, ezzel is jelezve öccsének, hogy hiába csorgatja utána a nyálát.

-          Mehetünk? – kérdezte Lane.

-          Persze – nyújtotta a karját Tony, és elindultak a garázshoz. Phil már kint várta őket a limuzinnal.

-          Megadjuk a módját – mondta elismerően Matt.

-          Ha ragaszkodtok hozzá. – ült be elsőnek Lane.

-          Végre egy nő akire nem kell várni – szállt be utána Matt, és végül Tony.

-          Mehetünk – szólt előre Tony Philnek, és a következő percben már indultak is. Mivel sokkal méretesebb volt ez a jármű, mint Tony más autói nehezebben is közlekedett a városban.

Út közben a két testvér beszélgetett inkább, mivel Lane hallgatásba burkolózott. Nem szívesen járt olyan társaságba, ahol középiskolás ismerősökkel találkozhat, inkább maradt egyedül. Mikor leparkoltak a kis vendéglő közelébe, legszívesebben elfutott volna. Kiszálltak, és a két testvér védelmezőn fogta közre, ő pedig hálából mindkettőjükbe belekarolt. Mikor megérkeztek a vendéglő bejáratához, már lézengett ott néhány ember, de nem sokan. Ekkor Lane mosolyt erőltetett az arcára.

Meglepődve tapasztalta, hogy tényleg nincsenek ott a focicsapat tagjai, sem a szurkolócsapatból se senki. Ekkor kissé megnyugodott, és próbálta élvezni a társaságot. Miután beljebb mentek Charlie integetett feléjük, aki éppen egy házaspárral beszélgetett. A kis trió közelebb lépett hozzájuk.

-          Örülök, hogy el tudtatok jönni – üdvözölte a két férfit kézfogással, míg Lane kapott két puszit.

-          Számunkra az öröm, hogy meghívtál – mondta Tony.

-          Emlékeztek még James-re? – fordult vissza beszélgető partneréhez, egy magas elég jóképű fekete hajú férfihez, aki szemüveget viselt.

-          Furcsa, itt látni téged – fogott vele kezet Tony.

-          Én is megtértem – felelte egy halvány mosoly kíséretében. – Gondolom a feleségem ismeritek – mutatott a mellette álló vörös hajú nőre.

-          Én speciel, téged sem ismerlek – szólt közbe Matt.

-          Óh bocs. Ő itt az öcsém Matt, ők itt James és Lily McNemara – mutatta be a jelenlévőket egymásnak Tony.

-          Isabell furcsa itt látni téged – mondta Lily.

-          Sértegess mást! – pöccent be kicsit Lane.

-          Nehogy azt mond, hogy ő itt Lane! – mutatott a nőre James.

-          De én vagyok, és örülnék, ha a jelenlétemben nem beszélnél rólam egyes szám harmadik személyben, mert ez elég nagy bunkósság – találta meg a hangját.

-          Értem, és veletek mi újság? – kérdezte Lily.

-          Jegyben járunk – mondta Tony, amire a két jelenlévőnek elkerekedett a szeme.

-          Drágám, ez még nem hivatalos – ellenkezett Lane.

-          Már ott a gyűrű az ujjadon, mivel tehetnénk ezt még hivatalosabbá? – csókolt bele oldalról a nő nyakába.

-          Na mindegy, megbeszéltük, hogy egy ideig hallgatunk még róla – sóhajtott Lane.

-          Rendben, akkor én megyek és üdvözlöm a többi vendéget is. – hagyta ott őket Charlie.

Az este nem telt valami kellemesen legalább is Lane számára, mert sorozatban összetévesztették nővérével, és általában kiabálva álltak neki. Ahogy egyre jobban telt az idő, és egyre több alkohol fogyott, egyre többen álltak neki, hogy milyen egy szörnyű és álnok perszóna. Ebből elege lett, és odament vőlegényéhez, aki valami régi horgász kalandról folytatott eszmecserét egy régi iskolatársukkal.

-          Tony nem érzem jól magam – lépett közelebb hozzá.

-          Menjünk kincsem? – ijedt meg.

-          Ha neked nem baj? – felelte Lane.

-          Megkeresem az öcsköst, és mehetünk – simogatta meg az arcát.

-          Rendben, én visszamegyek a kocsihoz – bólintott, és elindult a sötét parkolóba, ahol Phil nyugodtan olvasgatta kedvenc magazinját.

Már éppen elérte volna a parkolót, mikor a semmiből egy kocsi bukkant fel, és nem titkolt szándékkal el akarta ütni a nőt. Lane ahogy tudott menekült, de ez nem volt valami egyszerű művelet tekintve magas sarkú szandálját. Már majdnem elérte a limuzint, mikor oldalba kapta kocsi és egy álló járműnek szorította. A lármára Phil is felkapta a fejét, és elment megnézni, hogy mi történt. Rémülten látta, hogy valaki fekszik az egyik kocsi előtt. Látta a gyér világításban, hogy a kocsinak valami nekiment, és hogy valaki vérben fekszik ott.

Odafutott a földön fekvőhöz, és ekkor jött rá majdnem egy szívroham, mivel főnöke menyasszonyát vélte felfedezni benne. Gyorsan előkapta a mobilját, és tárcsázta a mentőket, és egy kocsit kért a Central Park melletti harmadik parkolóba. Lane alig volt eszméleténél, de legalább élt. Ezután Tony-t tárcsázta, aki fivérével éppen akkor lépett ki az étteremből.

-          Nyugalom, megyünk már – vette fel a telefont.

-          Ajánlom is, mert itt nagy a baj – mondta Phil idegesen.

-          Mi történt? – ijedt meg, miközben sietősebbre fogta lépteit.

-          Laneyt valaki elütötte, nagyon rosszul van, már hívtam egy mentőt – hadarta.

-          Úristen, mindjárt ott vagyunk – sápadt le.

-          Mi a baj? – érdeklődött Matt.

-          Valami barom elütötte Lane-t – vetette oda, miközben futni kezdett a parkolóba. Éppen akkor ért oda a mentő is.

-          Tony – fordult oda hozzájuk Phil.

-          Láttál valamit? – kérdezte Matt.

-          Csak hallottam, hogy valaki sikít és egy kocsi nekimegy egy másiknak. Mire ideértem, már így feküdt.

-          Laney – szaladt oda menyasszonyához.

-          Hozzátartozója? – kérdezte az egyik mentős.

-          Igen, a vőlegénye vagyok – lépett közelebb, de úgy hogy ne akadályozza a mentősök munkáját.

-          Stabilizáltuk, most kórházba szállítjuk – közölte a híreket.

-          Rendben, elkísérhetem? – kérdezte reménykedve.

-          Természetesen – mosolygott rá biztatóan.

-          Nyugodtan lehet vinni magánkórházba is, ha ott hamarabb kap ellátást – ült be a mentőautóba.

-          Tony majd értesíts hova vittétek! – szólt oda Matt, mielőtt bezárult volna mentőautó ajtaja. Ő maga Philhez fordult, aki némán bólintott és hazamentek.

Otthon Alfred izgatottan kérdezte, hogy hol van Lane és Tony, de nem kapott választ. Az idős alkalmazottat megrémítette, hogy nem tud semmit a nőről. Matt idegesen járkált fel-alá, aggódott a nőért, bár nem régóta ismerte, de az a természetes báj ami belőle sugárzik azonnal megfogta. Phil az egyik kanapén ült és nyugalmat erőltetett magára. Két óra múlva megcsörrent a telefon, Tony volt az.

-          Hogy van? – kérdezte izgatottan Matt.

-          Rendben lesz, most alszik. Van néhány belső sérülése, ami még gondot okozhat, de amúgy minden oké. Sokkal szerencsétlenebbül is járhatott volna – mondta kissé fáradtan.

-          Hol vagy most, érted megyünk! – pillantott Philre közben.

-          A Szent Katalin kórházban. Phil tudja, hol van.

-          Rendben, akkor megyünk – tette le. – Irány a Szent Katalin kórház!

-          Te maradj itt, akkor elég egy kis sportkocsival mennem! – intette le.

-          De miért? – háborodott fel.

-          Mert azzal sokkal könnyebb mozogni a városban – válaszolta, miközben útnak indult a garázsba.

-          Nincs valami több személyes kocsi itt? – ment utána.

-          Van a limó, de azzal meg túl körülményes lenne eljutni, a többi meg csak két személyes. Laneyé lenne még négy személyes, de az most törött, mert egy hülye baromnak nem tetszett, hogy ideköltözik – magyarázta, miközben beszállt a kijárathoz legközelebb álló autócsodába, majd elhajtott.

-          Hozd haza épségben a bátyámat! – mondta halkan maga elé, majd visszament a házba. Alfreddel együtt várták meg a két férfit. Tony elég nyúzott volt, látszott rajta, hogy legszívesebben elsírná magát.

-          Hogy vagy? – kérdezte, miközben odasietett és megölelte testvérét.

-          Sehogy – jött az őszinte válasz.

-          Minden rendben lesz – biztatta.

-          Tudom, de nagyon hiányzik – bontakozott ki az ölelésből, és felment a szobájába. Matt jobbnak látta, hogyha békén hagyja, mert úgy sem tud olyat mondani neki amitől jobban lenne.

Tony bement a szobájába, leült az ágyára, majd eldőlt. Eszébe jutott, hogy este egymást ölelve ott aludtak, majd aznap délután majdnem szeretkeztek, ha akkor nem állít be Matt, akkor nem lett volna kedvük elmenni, és akkor most ott lenne vele. Ekkor legszívesebben lekevert volna magának egy pofont, hogy testvérét hibáztatja ezért a szörnyűségért. Ilyen alapon önmagát is okolhatná, hiszen ő engedte el egyedül, meg amúgy is ő maga ragaszkodott, hogy menjenek el. Gondolt egyet, és elment lezuhanyozni. Sokáig áztatta magát, de így sem lett jobb, mert Laneyt látta maga előtt, és eszébe jutott az első együtt töltött éjszaka. Vett fel egy alsónadrágot, és felvette sötét színű köntösét. Kiment a konyhába, hogy igyon egy pohár narancslevet, és azzal is telik az idő.

Utálta ezt a tehetetlenséget, hogy nem tud semmit sem tenni. Tudta, el kell majd mennie a rendőrségre is, hogy az elkövető megfizessen a tettéért. Éppen sétált a nappalin keresztül, mikor a beszűrődő holdfényben megpillantotta fő biztonsági emberét.

-          Nem tudsz aludni? – kérdezte fáradtan.

-          Úgy érzem, hogy minden az én hibám volt. Ha rögtön odarohantam volna, akkor most lehet nem ott feküdne kórházban, hanem a szomszédodban, vagy az ágyadban – fogta a fejét.

-          Fel fog épülni, de tudod mi a furcsa? – kapott a szón.

-          Mi? – érdeklődött.

-          A mentősök szerint sokkal kevesebb vérrel jártak azok a sérülések, amiket ők elláttak. Egyszerűen nem értik, miért volt annyi vér körülötte – magyarázta.

-          Érdekes, de ha teljesen meggyógyul, akkor engem tovább nem is izgat a dolog. Amúgy nem ártana egy közepes méretű kocsit beszerezned, olyan négy-öt személyest, mert már nem egyedül élsz! – tanácsolta.

-          Az lehet, de most ez nem igazán érdekel – sóhajtott nagyot.

-          Ma este kiváltképp jól jött volna, mikor érted mentem, mert az öcséd is szívesen elkísért volna. Lane belopta magát az ő szívébe is, mint minden férfinak ebben a házban. Na jó Blaze nevében nem tudok nyilatkozni.

-          Kösz, rendes vagy – és otthagyta a férfit.

Lefeküdt aludni, de nagyon sokáig nem jött álom a szemére. Végül úgy sikerült pár órát szundítania, hogy átölelte Lane áthozott párnáját, és belélegezve a nő illatát. Másnap mindenki nyúzottan jelent meg az ebédlőbe.

-          Matt bejössz velem a kórházba? Utána lenne egy dolog, amiben igazán segíthetnél – ásított nagyot Tony.

-          Persze – kapott az alkalmon, hogy hasznosan töltheti az ott létét.

-          Akkor reggeli után indulhatunk is – majszolt el egy pirítóst, csak hogy egyen valamit. Az evés végeztével együtt indultak el a kórházba, ahol Lane feküdt. Bementek a szobájába, ahol egy nővér éppen infúziót cserélt.

-          Jó reggelt – köszönt halkan a két fivér.

-          Üdvözlöm önöket. A hozzátartozójuk? – kérdezte.

-          Igen – mondta Tony.

-          Rendben, a doktor úr üzeni, hogy majd a vőlegényével beszélni akar – közölte.

-          Jó, megmondaná, hogy hol is találom pontosan ezt a bizonyos doktor urat? – kérdezte az érintett.

-          Ha gondolja odavezetem! – ajánlotta fel.

-          Lekötelezne vele – bólintott, és maga elé engedte a nőt. – Nemsokára visszajövök – intett testvérének.

-          Rendben.– bólintott a másik. Tony és a nővér a kórház folyosóin haladtak egészen egy szépen berendezett irodához mentek. A nővér kopogott.

-          Tessék – hallották bentről. Az ápolónő benyitott.

-          Elnézést uram, hogy megzavarom, de Ms. Mealorie vőlegénye itt van, és beszélni szeretne önnel – mondta el.

-          Köszönöm, elmehet – küldte el a nőt.

-          Igenis – és otthagyta a két férfit. Tony végig nézett a férfin, aki már a negyvenes évei végén járhatott, barna szemeiből megértés sugárzott.

-          Mi történt, igaz nincs semmi maradandó baja? – kérdezte idegesen.

-          Kérem, foglaljon helyet, szomorú hírről kell beszámolnom – támaszkodott asztalának.

-          Mondja már! – ült le, miközben egyre jobban kezdett elterjedni rajta a pánik, hogy valami nagyon nagy baj van.

-          Mint ön is tudja, nem voltak olyan nyílt sérülései, amennyi vér volt ott mindenütt. Erről szeretettem volna önnel kicsit beszélni. Nos a menyasszonyának nincs semmi súlyosabb sérülése, csupán pár zúzódás, amit némi fájdalomcsillapítóval kipihen. Az igazi probléma a vérzés oka nem más, mint egy alig megtapadt magzat a méhfalon – próbálta kíméletesen közölni a dolgot.

-          Azt akarja ezzel mondani, hogy Lane terhes? – élénkült fel kicsit.

-          Nem, már nem az. Elvetélt az ütközés pillanatában – mondta tárgyilagos nyugalommal.

-          Körülbelül mennyi idős lehetett? – kérdezte.

-          Nem lehetett több egy hetesnél, mondom éppen hogy csak megtapadt a méhfalon. Sajnos az ilyen erőszakos vetélések esetén felléphetnek olyan szövődmények, melyek következtében nem lehet többé gyermeke – közölte a szomorú hírt.

-          Nem – állt fel rémülten.

-          Mondom ez még egyáltalán nem biztos. A holnapi nap folyamán hazaengedjük, és egy ideig hanyagolni kellene az intim együttléteket és a kádban való fürdést. Az első menstruációig mindenképpen – mondta el intelmeit.

-          Rendben ezek megoldhatóak – lélegzett fel egy pár percre. – Lenne még pár kérdésem. Ő tud róla, hogy babát várt?

-          Nem hiszem, mivel ahogy említettem alig lehetett több egy hetesnél. Elég nagy esélye van a későbbi teherbe eséshez, mivel még fiatal és még az esemény utáni tabletta is kiválóan működött volna, ezért még nincs akkora probléma.

-          Csak az a baj, hogy a gyermekünk nem születhetett meg – sóhajtott szomorúan. – Nos van még valami közölni valója, vagy mehetek vissza a menyasszonyomhoz.

-          Persze, menjen csak! – kapott észbe.

-          Akkor már itt sem vagyok – állt fel, és az ajtóhoz sétált.

-          Látom magán, hogy szeretné elkerülni a dolgot, de a hölgynek muszáj megtudnia, hogy gyermeket várt – szólt utána.

-          Igen ezzel tisztában vagyok, de kérnék valamit, hagy közöljem vele én!

-          Rendben, de ne halogassa, mert a holnapi hazaengedés előtt szeretném felvilágosítani, hogy mit kell tennie majd a szövődmények elkerülése érdekében.

-          Amint felébred, és tudok beszélni vele, elmondom – ígérte meg.

-          Rendben, de ne húzza sokáig a dolgot, mert önnek is annál jobban fog fájni a dolog.

-          Nem lesz semmi baj, igyekszem kíméletesen közölni vele, szerintem erre én vagyok a legalkalmasabb, mivel hasonlóképpen érzek, mint ő – azzal otthagyta az orvost. Visszatért kedvese szobájába, aki már ébren volt, és öccsével beszélgetett.

-          Szia – köszönt Lane a belépő férfinek. Elég sápadt volt, de ez egyértelműnek hatott.

-          Szervusz. Matt magunkra hagynál pár percre, el kell mondanom Laneynek valamit – sóhajtott nagyot, és a lehető legszomorúbb arcot vágott.

-          Megijesztesz – suttogta, miközben igyekezett magát feltornászni ülő helyzetbe.

-          Kérlek nem mozogj! – ült le az ágy melletti székre.

-          Mi a baj? – komorodott el az arca.

-          Most beszéltem az orvosoddal azt mondta, hogy kisebb zúzódásokkal és horzsolásokkal megúsztad, történt valami szörnyűség – kezdett bele.

-          Mi volt az? – lepődött meg.

-          Lane, minden jel szerint egy hetes terhes voltál.

-          Hogy micsoda? – tágultak ki a pupillái.

-          Igen, jól hallottad – bólintott.

-          Ez biztos? – lett szomorúbb az arca.

-          Az orvos előbb mondta. Eredetileg ő akarta közölni, de megkértem, hogy inkább én tegyem meg. Tudod, mielőtt elenged, akar néhány dolgot közölni veled.

-          Szóval, lett volna egy gyerekünk? – meredt maga elé.

-          Akkor én lettem volna az apja – állapította meg a tényt.

-          Kb. egy hete voltunk először együtt, amikor te nem voltál hajlandó óvszert használni – mondta szomorúan. – Inkább, nem kellett volna elmondanod – gördült le egy könny az arcán.

-          Én sem igazán akartam, de a doki szerint felmerült néhány szövődmény lehetősége, ami nem túl valószínű a korát tekintve, de vigyáznod kell magadra – törölte le a könnyét.

-          Ez annyira bosszantó anya lehettem volna, ha nincs az a szemét, aki idejuttatott – nem állta útját könnyeinek.

-          Tényleg, láttad a sofőrt, vagy a kocsit? – váltott támát.

-          Csak annyira emlékszem, hogy egy régi típus volt, és az egyik fényszórója hiányzott, mintha nem rég szenvedett volna balesetet – töprengett.

-          Hasonlított Patric kocsijára? – jutott eszébe az első alternatíva.

-          Nem tudom lehet, mivel ez nagyon súlyos vád, és én nem láttam rendesen ezért nem akarok senkit megvádolni – szipogta.

-          Rendben, nekem el kell intéznem egy pár telefont addig küldjem vissza az öcsköst?

-          Igen ha megtennéd, nem akarok egyedül lenni – magyarázta, miközben próbált erősnek látszani.

-          Rendben – adott egy futó csókot a nő homlokára, majd kiment a folyosóra, ahol Matt fel-alá járkált.

-          Mi volt az, amit nem lehetett hallanom? – kérdezte mohón kilépő testvérétől.

-          Menj be hozzá, és maradj mellette. Ha akarja, majd ő elmondja, de kérlek ne nagyon erőltesd a témát, mert nagyon megviselte szegényt. Én addig felhívom az egyik ismerősömet a rendőrségen, hogy minél hamarabb börtönben tudhassam azt a szemetet. Bár ezzel nem tehetem meg nem történté – sóhajtott nagyot.

-          Jó – majd bement a szobába. Amint belépet, látta a nő kisírt szemeit.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.