Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anyai szeretet 2

2012.01.17

 A Keleti Birodalom határán Ajtony király nevében az ő hű katonái biztosítják a királyság védelmét. Közülük a legkiemelkedőbb Warren volt, akinek zöld szemeiből szilajság sugárzott. Magas volt, széles vállú, és rövid világosbarna hajú férfi . Eredetileg egy kis faluban élt a húgával az erdő szélén. Az anyjuk volt a falu javasasszonya, aki igen tekintélyes mágikus erővel is bírt. A nő halála után mindenki úgy hitte, hogy a kishúga fogja átvenni a feladatkörét. Azonban a lány mágikus ereje jóval nagyobb volt, mint az anyjuknak, de nem volt tehetsége a gyógyításhoz. 

Persze ezért sokan morogtak rá, de végül megbékéltek vele. Warren volt a falujuk vadásza, amitől jó kondícióban volt. Ezért is vitték el katonának, amitől még jobban megerősödött és az egyik legkeményebb csapatba került. Habár hallott róla, hogy a királyuk elég szigorú lett a néppel, de azt is tudta, hogy a felesége elvesztése miatt. Ő betudta annak, hogy azért lett szigorúbb a gyásztól, hogy ezzel védje az embereket az engedetlenségükből származó bajoktól. 

Warren már évek óta eljött otthonról, de amíg a népét védhette, addig nem tekintette ezt tehernek. Habár vágyott vissza a testvéréhez, aki már minden bizonnyal férjhez ment, hiszen nem élhet egyedül egy fiatal lány az erdő szélén. Reménykedett benne, hogy egy nap hazatérhet hozzá. Bár biztosra vette, hogy Léna már több gyermekes családanya, és a férje a világon a legboldogabb ember. Azóta biztos rendesen megasszonyosodott, és még kedvesebb arca van telten. Mindig mosolyognia kellett, mikor erre gondolt, és erőt adott neki, hogy tovább kitartson az ország védelme érdekében. 

Éppen az egyik határ menti falu malmát állították helyre, amit éjszaka megtámadtak kóborló barbárok, mikor a királyi palotából küldönc érkezett a harcosokhoz. Tudták jól, hogy most nem a zsoldjuk érkezett meg, mivel azt több ember szokta kísérni. Valami hírnök féle lehetett inkább, aki valami fontos változásról tájékoztatott.

- Csak nem háborúra készülünk? – kérdezte viccelődve Warren.

- Nem. A királyné végre felgyógyult, és végre az elveszett herceg is előkerült, ezért a király sokkal jobb hangulatú. Három nap múlva érkezik a váltás, és ti egy hónapra hazamehettek a családjaitokhoz, majd azután a királyi fővárosban jelentkeztek új feladatra – közölte a hírnök.

- A királyunk házas lenne, úgy tudtam, hogy özvegy már évek óta? – illetődött meg Warren.

- Melyik ország hercegnője lehet? – kérdezte az egyik társa.

- Egyik sem. Az országunk szülötte, mivel nem akart más ország uralkodójának is beleszólást a belügyekbe. Keménykezű királyunk van, aki nehezen viseli az ellentmondást – felelte a hírnök.

- Meg a női test hiányát sem viseli könnyen, ha ennyi ideig megfeledkezett rólunk – nevetett egy köpcös kis ember Warren mellett.

- Persze, te egy napig nem bírod az asszonyod nélkül – mentette ki a helyzetből Warren, hogy kissé nevetség tárgyává tette a társát, aki nem sértődött meg, hiszen gyakran ugratják egymást, míg a küldönc nem háborodott fel egy nem létező árulás miatt.

- A váltó csapatoknak majd magyarázzátok el rendesen a feladatukat, és utána induljatok csak haza! – nem vette olyan könnyedén a viccet, de itt a határnál nem volt akkora szava, mint a birodalom belső területein.

- Természetesen – felelte Warren, aki nem is lehetett volna boldogabb, hogy végre viszont láthatja a húgát. 

Az elkövetkező napok szinte egy reumás csiga gyorsaságával vánszorogtak, de végre eljött a pillanat, mikor Warren hazaindulhatott. Persze előtte elbúcsúzott a nőtől, akit asszonyául választott. Minden hajadon odáig volt érte, hiszen nagyon jóképű és erős férfi volt, aki ezen felül még rendkívül kedves volt mindenkivel. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére, a falu legszebb lányait figyelmen kívül hagyta, és a pék lányának udvarolt. Karolina egész más természetű volt, mint a többi lány a faluban. Persze erre az is rájátszott, hogy a pék nem volt a legkedvesebb ember, szigorúan nevelte a lányát, aki ott dolgozott mellette a sütődében, és szolgáltatta a katonáknak naponta a friss kenyeret. 

A többi hajadon gyakran kigúnyolta, mivel nem foglalkozott annyit magával, és nem kellette magát a harcosok előtt. Habár nem is nagyon volt esélye, mivel jóval teltebb volt, mint a társai és nehezen tudott beszélgetésbe elegyedni bárkivel. Azonban Warren pont ezért szeretett bele Linába, aki kedves volt, és soha nem bántott meg senkit. Már eleve biztosított volt, hogy a konyhában jól megállja a helyét. A testalkatából kifolyólag, meg a férfi biztosra vette, hogy

 egészséges gyermekeik fognak majd születni. Azonban nem itt akart letelepedni, mivel a pék könnyedén megkeserítette volna az életét, ezért az otthoni birtokokat akarta előbb látni, vagy ha Léna igényt tart arra a földre, akkor majd a félretett pénzéből majd vesz kettőjüknek valami szép földet az erdő közelében.

Amíg haladt a szülőfaluja felé, ezen a szép jövőn gondolkodott. Ahogy ráesteledett, egy útszéli fogadóba tért be, ahol igen sokan voltak. Gondolkodott rajta, hogy megvacsorázik, majd folytatja az útját, és egy erdős területen megpihen éjszakára. Tapasztalt vadász volt, és az állatokkal jobban tudott bánni, mint az idegen emberekkel. Ennek ellenére az állomáshelyén jó barátságot alakított ki a társaival.

Egy félreeső kis asztalnál fogyasztotta el a nem túl ízletes vacsoráját, persze Lina főztjéhez képest minden moslék volt számára. Azonban Lina most nincs itt, és neki be kell érnie ezzel. Miközben evett figyelte a betérő vendégeket, akik között sok féle volt. Habár ő is sok féle embert látott már, hiszen a határon szolgált. Nem igazán volt az itt jelenlévőkre kíváncsi, csak a megszokás miatt figyelt, hiszen annyit lehet hallani, hogy egy-egy ilyen fogadóban kirabolják az embert. 

Hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába, és a tarkója is viszketett. Ettől rögtön boldogság járta át, aztán el is komorodott. A húga közeledtével érezte mindig ezt, de mit keresne a fiatalabb testvér egy ilyen helyen. Idegesen keresni kezdte, de sehol nem szúrta ki. Hirtelen megakadt a szeme egy vékony alakon, aki fekete köpenyt viselt, és a köpeny kapucnija a fejébe volt húzva. Körülbelül akkora termetű és magasságú volt, mint Léna. Nagyon rossz érzése volt vele kapcsolatban, hiszen a húga nem keveredhetett ilyen helyre. Izgatottan várta, hogy a köpenyes illető felé forduljon, mikor elmegy, ehelyett a fogadóssal hátra ment. 

A fogadós nem volt valami szimpatikus emberke, durván beszélt az idegenekkel, vizezte a bort, és aki nem figyelt, annak többet számolt. Warren most szívesen beverte volna azt a nagy orrát a galádnak az asztalba. Rossz érzése volt, hogy miért mehettek azok ketten hátra. Nem akart erre gondolni, hogy az ő húga örömlány lett. Azonban nincs rá bizonyítéka, hogy az a valaki a testvére lenne. Mélyet sóhajtott, és kiment a fogadó elé, és körbejárta óvatosan. Nem lepődött meg a fogadós kint volt a hátsó udvaron. Most már a köpenyes is lehajtotta a fejéről a kapucnit, és a katona végre fellélegezhetett, mivel egy tizenöt év körüli fekete hajú fiú volt. Azonban most erősebben érezte, amit a húga mellett szokott. 

Egyre jobban idegesítette, hogy miért érez így a fiúra nézve. Megvárta, míg befejezi a tárgyalásokat fogadóssal, majd követni kezdte. Ahogy elértek egy erdősebb részt a fiú eltűnt, de a mágikus kapcsolat megmaradt. Hiába nem látta a fiút, mégis követni tudta rendesen, míg el nem ért egy régi erdei dombhoz, ami nem illett oda, főleg, hogy a tetején nem voltak fák, de fűvel rendesen be volt nőve. Másik dolog, hogy érezte a fiú vonzását a domb alól. Tudta, hogy alagút helyezkedik el alatta csak meg kell találnia a bejáratot.

*

A fiút Nate-nek hívták. Árva volt, mióta az eszét tudta. Tizenöt éve vette magához egy férfi, aki soha nem mondta, hogy miképpen talált rá. A férfi minden árvát összeszedett mindig, akiket talált. Mikor a férfi úgy gondolta, hogy elég érett a fiú, lopni tanította, ahogy a társait is. Azonban azt is beléjük nevelte, hogy soha ne lopjanak sokat, csak annyit, amennyivel életben maradhatnak, mert a mohóság az bűn. Nate-nek volt egy kincse, egy láncon lógó zöld kristály, amit senki nem tudott elvenni tőle. Bár az őt felnevelő férfi megpróbálta egyszer eladni, de a kristály nem volt hajlandó elhagyni a fiút. Pont olyan zöld volt, mint Nate szeme, amitől az egész olyan misztikus volt. 

Éppen a fogadóban volt, hiszen ott tudott legjobban lopni, míg a nyereségét meg kellett feleznie a tulajjal, hogy az ne buktassa le, és még kapjon tőle némi kenyeret is, amivel meg tudja etetni a társait. Gyűlölte ezt az életet, legszívesebben elment volna innen, de egyedül félt, míg a társai egyikük sem akart elmenni. A vándoroktól mindig azt hallották, hogy a kegyetlen királyuk rettegésben tartja az országot, ami ellen nem lázadhatnak. Nem régiben röppentek fel olyan hírek, hogy a királyné ismét a király mellett van, aki ismét igazságos a néphez, így az ország egyre jobb hely lesz. A vándorok is több értékkel jártak, így nagyobb volt a zsákmányolási lehetőség is. 

Ahogy elindult hazafelé a fogadóból, a kristály fényleni kezdett a köpenye alatt, és egy nagydarab férfi is követni kezdte a fogadóból. Őt direkt kihagyta, mivel túl erős volt a védelme, másfelől nem tűnt valami gazdag embernek. Nate azt hitte, hogy látta lopni, és el akarja tőle venni a zsákmányt. A kristály meg a gonoszra figyelmezteti. Értett valamennyire a mágiához, de nem akart az erdőben varázsolni, mivel túl pusztító volt, és nem tudta irányítani az erejét. 

Éjszakánként egy nővel álmodott, akinek vörös haja volt, és ugyanolyan zöld szeme, mint neki. Mindig hívta magához, de ennél komolyabb támpontot nem kapott. Ostobának érezte magát, hogy egy álom hívó szavára akar elmenni innen a családjától. Bolondnak tartotta magát, hogy ennyire vonzza az ismeretlen. 

Az őt követő idegen elől felugrott egy fára, és hangtalanul ott menekült tovább. A legnagyobb bánatára az idegen nem adta fel. Akármerre ment, a férfi nem állt meg egy pillanatra sem, mindig a helyes irányba fordult, mikor elágazáshoz ért. Eléggé kezdett félni. Már csak abban reménykedett, hogy időben haza tud érni, ahová már nem tudja követni. A kicsik ilyenkor már a föld alatt vannak, hogy el ne tévedjenek a sötétben. Nehéz volt avatatlannak az erdőben mászkálni még nappal is, amit Nate nem igazán értett. Neki nagyon hamar ment, mintha az ősei is erdőben éltek volna. Ilyenkor hitte azt, hogy az anyja egy erdőben adott neki életet, majd a vér szagra vadállatok széttépték őt. Persze ez egy hiú ábránd lehetett csupán, mivel nem éltek farkasok a környéken. 

- Végre Nate – vette észre az egyik kicsi.

- Jól viselkedtetek, míg oda voltam? – kérdezte, miközben levette a köpenyét.

- Igen – mondták kórusban.

- Csak két betört orr volt ma – mondta egy idősebb lány, aki Nate-el egyidős lehetett.

- Gyerekek – vonta meg a vállát, és vette elő a kenyeret.

- Hoztál vendéget is? – kérdezte az egyik gyerek, aki a kis járat felé nézett. Nate idegesen fordult meg, és látta meg a hatalmas férfit, aki nem igazán volt jó kedvében.

- Magától nem loptam semmit – védekezett rögtön.

- De a húgomtól igen – mondta komoran, mikor meglátta a fiú nyakában a zöld kristályt.

- Nem tudja bizonyítani – mondta harciasan a lány Nate mellett.

- Kislány te ebből maradj ki! – szólt rá dühösen Warren.

- Mit lopott, és visszaadjuk – mondta az egyik kisgyerek.

- Mikor került hozzád ez a zöld kavics, amit a nyakadban hordasz? – lépett közelebb, és bökött a különleges ékszerre.

- Mióta az eszemet tudom, megvan. Ez az egyetlen tulajdonom, amit soha nem loptam – jött meg a hangja.

- Felismerem, anyám adta a húgomnak. A családban öröklődik már több mint száz éve, szóval honnan szerezted? – kezdte elveszteni a türelmét.

- Világ életemben megvolt. Senki sem tudta elvenni, és ha veszélyben vagyok, akkor mindig megvéd – mondta harciasan. – Magát is elintézi, ha ránk támad – fenyegette meg a férfit.

- Nem kell mondanod. Akárhányszor meg akartam cibálni a húgomat, mert kötekedett, mindig én jártam rosszul – felelte kissé idegesen Warren.

- Elnézést kérek, de a húga mikor vesztette el a kristályt, mert hamarabb észre kellett venniük, hogy nincs meg – szólt közbe a lány Nate mellett.

- Tizennyolc éve nem láttam, mikor a határra szólított a katonaság – mondta kissé idegesen.

- Amúgy ne vegye sértésnek, de maga simán lehetne Nate apja is, hiszen ugyanolyan zöld szemük van – mondta a lány. 

- Annie ne mondj ilyeneket! – kérte a fiú.

- Viszont, mond valamit. Könnyen lehetnél a rokonom is. A húgom zöld szeme és a kristály a nyakadban ezt támasztja alá – elmélkedett.

- Jó, tegyük fel egy pillanatra, hogy a húgához valami közöm van. Ez addig oké. Azonban, miért vagyok árva? Mi történt, hogy a híres húga ellökött magától? Már ha, tényleg övé ez a kristály? – lett keményebb a fiú hangja, mivel nem akart hinni ebben.

- Csak legyengült halál közeli állapotban tudja átadni egy leszármazottjának, és csak egy leszármazottjának, akinek hasonló ereje van hozzá. Érzem rajtad, hogy tudod használni a mágiát. Ezt a helyet is te hoztad létre – tapintotta meg a falat.

- Ez igaz – ámuldozott a lány.

- Hogy néz ki a húga? – kérdezte idegesen Nate, hiszen most lehet, hogy valami rokona megtalálta. 

- Hasonló magasságú hozzád, bár így jobban megnézve kicsit magasabb tőled. Mint mondtam, pont olyan zöld szeme van, mint neked, és hosszú vörös hullámos haja. Kissé vad természetű, kicsit hamarabb cselekszik, mint gondolkozna, de ettől függetlenül hatalmas szíve van és nagyon kedves, ha veszi a fáradságot az ember, hogy megismerje – merült bele a húga dicséretébe. Nate közben idegesen markolta a köpenye szélét, mivel pont leírta az álmaiban hívó nőt.

- Pont olyan természetre, mint te – mondta a lány a fiú oldalán.

- Kár, hogy nincs róla képe – próbálta azt elérni, hogy valami hiba legyen a történetében.

- Várj, az évek alatt rajzoltam róla néhány képet, mikor nagyon hiányzott – a tarisznyájában előkereste a régi lapokat, és nyújtotta oda. Nate elvette a lapokat, és meglepődve tapasztalta, hogy mennyire szépen rajzol a férfi. Másik meglepetés az volt, hogy tényleg nagyon hasonlítottak az álmaiban látott nőre a képek. Vagyis az idegen igazat mond.

- Ez nem lehet – tiltakozott idegesen. – Honnan tudja, hogy néz ki a nő, aki álmomban hív engem? – gyűrte össze a lapokat.

- Látod őt? Hív téged? Akkor életben van – sóhajtott mélyet. – Másfelől, nem hagyott magára, mert odaadta neked a kristályt, ami védelmez téged az ártó szándéktól. Vagyis valami nagyon komoly dolognak kellett történnie, ha most nincs veled – vesztette el a pillanatnyi optimizmusát.

- Mit fog csinálni? – kérdezte Annie.

- Hazamegyek a szülőfalumba, és kiderítem, hogy mi történt – fordult meg. – Ma estére a közelben tábort verek, és hajnalban indulok. Ha akarsz velem tarthatsz, hogy kiderüljön, hogy mi is történt Lénával – címezte a fiúnak, és elhagyta a kis bunkert. Az arca nagyon komor volt, és legszívesebben most indult volna, de a fiúnak még meg kellett hoznia a döntést. Meglehet, hogy nem találják meg a faluban az időközben nővé érett Lénát, de a kristály és a fiú jó iránytűk lehetnek, hogy ráakadjanak.

Nate sokáig gondolkodott, hogy mihez is kellene most kezdenie. Olyan volt, mintha valaki megérezte volna, hogy el akar menni, megkeresni a gyökereit, de nem tudta elhinni, hogy ilyen létezhet. Másfelől mindennél jobban vágyott rá, hogy a gyönyörű mosolyú nő átölelje végre. Azonban lehet, hogy a férfi is egy mágus, és csak a kristály kell neki. A szeme viszont tényleg olyan, mint neki. Miért ilyen nehéz ez? 

*

A reggel első sugarai ébresztették az erdőben alvó Warrent, aki körbeszórta magát egy speciális vadriasztó porral, hogy az éjjeli állatok ne támadják meg. Ahogy kinyitotta a szemét, rögtön megpillantotta az útra kész fiút. Eredetileg úgy tervezte, hogy vár egy kicsit, de úgy tűnik, hogy nem kell. Ott volt mellette a lány is, aki csak azért kísérte el, hogy míg odaér, addig tartsa benne a lelket.

- Nos, akkor jössz – állapította meg.

- De nem maradhatok el sokáig. A tartalékaink nem bírják ki sokáig, és a kicsiknek enni kell – indokolta meg a fiú.

- Rendben – vett elő egy kis erszényt, amiben volt néhány érme. Általában ezt vette elő, hogy ne tudják, hogy ténylegesen mennyi pénze van. – Ezzel kihúzzátok néhány hétig, ha jól beosztjátok – adta oda a lánynak.

- Pár hét? Tudja, hogy mennyit esznek a kicsit? – háborodott fel.

- Van fogalmad, hogy a húgom el sem engedi majd, ha megtaláljuk – kontrázott rá Warren.

- Nyugalom Annie, minden rendben lesz – sóhajtott a fekete hajú fiú.

- Ebben reménykedem én is – felelte a lány, és megölelte.

- Nocsak Nathan, milyen aggódó kis barátnőd van – gúnyolódott kissé az idősebb férfi, miközben összeszedte a holmiját.

- Nem vagyok a barátnője – pirult el Annie.

- Induljunk! – fejezte be a pakolást a katona.

- Még egy kérdés, milyen messze van innen a falu, ahová megyünk? – kérdezte a fiú.

- Kétnapnyi járásra, de fogalmam sincs, hogy ott van-e vagy sem. Tény, hogy él, de ennél többet nem tudunk. A régi ismerősöktől kell megtudnunk, hogy mi történt a születésed környékén, hogy nem élsz Lénával – fejezte be a mondandóját.

- Rendben – sóhajtott mélyet, majd még egy utolsó búcsúölelés után elindultak.

A faluig tartó két napos úton sokat beszélgettek Lénáról, és Warren egyre több hasonlóságot fedezett fel a húga és Nathan között. Jól megvoltak, de mégis mindkettőjükben erősödött a gyanú, hogy valami szörnyű dolgot fognak megtudni. 

A vidék nagyon sokat változott tizennyolc év alatt, ami alatt a férfi nem volt otthon. Nem merte kimondani, de már abban is kételkedett, hogy a faluban egy ismerőst sem fognak találni. Ettől persze elég rosszul érezte magát. Természetesen először az erdő széli házhoz mentek, amit elég jelentősen benőtt a gaz, minden érintetlen volt. 

- Ez lenne a háza? – kérdezte félve Nate.

- Nyugi Nathan, csak kicsit rendetlen – próbált legyinteni, miközben benyitott a házba, ahol vastagon állt a por.

- Kik maguk? – hallottak meg egy hangot a hátuk mögül, mikor be akartak lépni.

- Ezt mi is kérdezhetnénk, hogy te ki vagy? – fordult meg Warren.

- Istenem Warren – ismerte meg a férfi, akinél gereblye volt és szalmakalapot viselt. Az arcán színtiszta öröm látszott, napbarnított bőre egészen megráncosodott a mosolyától.

- Toby – ment a régi barát felé, és ölelte meg.

- Régen volt már – dobta el a szerszámot, és viszonozta az ölelést.

- Valóban. Mesélj, mi történt itt? – nézett a barátra.

- Te nem hallottad? – rökönyödött meg.

- Mit kellett volna? Toby beszélj, mi történt itt? – mutatott a házra Warren.

- Rettenetes dolog. Üljünk le valahova, és mindent elmondok – vette le a kalapját, ami takarta az őszülő és kopaszodó fejét. Nem látszott, de Toby és Warren körülbelül egy idősek voltak. Azonban úgy tűnt, hogy Warren számára megállt az idő.

- Rendben. A házban találunk néhány széket – fordult a ház felé, mire meglátták az ott szobrozó fiút, aki nagyon nem volt tisztában a helyzettel.

- Micsoda nagy fiad van már? – csodálkozott Toby.

- Nem, ő Léna fia, Nathan – felelte Warren.

- Szóval találkoztál vele? – nem értett semmit a régi barát.

- Nem, de nála van a kristály – válaszolta a katona.

- Mi történt itt? – kérdezte rosszat sejtve Nate.

- Olyan két hónappal történt, hogy besoroztak Warren – lépett be a házba, és ült le egy székre a poros konyhában.

- Mi volt az? – kérdezte idegesen Warren, miközben mindketten leültek Tobyval szembe.

- A királyunk erre járt, hogy felmérje, hogyan is zajlik a termelés. Nagyon kegyetlen olt, és felégetett egy tábla gabonát, hogy megmutassa, hogy mekkora ereje van. Mindenki ijedten arra várt, hogy elmenjen, de Léna neki állt, hogy nem teheti ezt. A király, a szemünk láttára akarta elégetni, azonban Léna védekezett mágiával. Ezután még dühösebb lett, de ekkor a királlyal lévő fekete pegazus kelt a védelmére – remegett a férfi teste az emlékek miatt, mintha nem akarna emlékezni.

- Mi történt ezután? – kérdezte idegesen Warren, míg Nathan keze görcsösen remegett, miközben a kézfejeit ökölbe szorultak.

- A király eszelős vigyorra húzta a száját, és bemutatta, hogy ő a jobb a mágiában. Megbénította Lénát, és elvitette a katonáival, hogy megkapja, amit megérdemel. Ekkor a ló már nem állt közéjük, hanem még maga szállította Lénát, és persze a királyt – mondta el szégyenkezve a történetet.

- Miért ne értesített engem senki? – kérdezte dühösen Warren.

- Akarit utána való évben sorozták be, ő vállalta, hogy értesít, de néhány év múlva meghalt. Úgy hittük, hogy Léna sem él már, és őszintén téged is halottnak hittünk, mivel tizennyolc évig sehol sem voltál – felelte a régi barát.

- Léna biztos él, a mágiája kapcsolatot akar teremteni velem – mutatta fel a kristályt Nathan.

- Nyugalom fiú, elmegyünk a fővárosba, és megtudjuk, hogy mi lett Lénával – mondta dühösen Warren.

- Vacsorázzatok ma nálunk, és holnap pihenten indultok el – próbálta meggyőzni Toby.

- Nem, a főváros félnapnyi járásra van innen, estére odaérünk, és egyébként sem tudnánk békésen itt várni, ennek tudatában – ellenkezett Warren. – Gyere Nate! – intézte a fiúnak, aki szinte össze sem szedte magát a hallottaktól.

- Megyek – követte a férfit, akár egy zombi.

- Ezt még megkeserüli – fogadta meg magában Warren, ahogy elhagyták a házat.

- Ezt most komolyan gondoljuk? – kérdezte kétségbeesve Nate, akinek nagyon rossz érzése volt.

- Miért ne gondolnánk? – kérdezte felháborodva Warren.

- Anya biztos nem akarna látni. Ki tudja, hogy mit követett el ellene az a beteg király. Bántotta, és szajhának az emberei közé vethette. Ki tudja, hogy akitől születhettem. Valószínűleg önként dobott el magától – fakadt szinte sírva.

- Léna biztos csak azért vált meg tőled, hogy ne bántsanak téged. Ezért adta neked a kristályt, hogy mindentől megvédjen. A király vissza fogja őt adni. Ha mégsem így lenne, megígérem, hogy gondoskodom rólad és a kupac alatt élő kölykökről is – ragadta meg a vállánál a fiút, és tett neki egy igen komoly ígéretet.

- Köszönöm – ölelte át a férfit, miközben utat engedett a könnyeinek. Warren hagyta, hagy sírja ki magából a bánatot, majd kis idő múlva eltolta magától.

- Induljunk! – mondta határozottan.

- Igen – bólintott a fiú valamivel nyugodtabban.

Az út a fővárosban igen kellemetlen hangulatban telt. Szaporán szedték a lábaikat, mintha egy pillanatnyi idejük sem lenne. Aggódtak a nőért, hogy mi lehet vele. Vajon maradt benne valami a régi énjéből? Vagy már teljesen megtörték, és végleg egy kéjsóvár szajhává tették? 

*

Eközben a palotában Damon igyekezett mindent megtenni, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Kezdve ott, hogy délelőtt keményen edzett és gyakorolt a város melletti üres területen, ahová az apja is gyakran elkísérte. Ebéd után pedig a könyvtárban tanult, amiben az anyja volt segítségére. Léna látszólag jól volt, de Ajtony jól tudta, hogy valami nyomja a lelkét. A nő szeretett volna még egy gyermeket, hogy a fiúknak legyen valaki támaszként, ha velük történne valami. Azonban a gyógyítók megállapították, hogy a nő többé nem képes gyermeket szülni.

Ez nagyon elszomorította a nőt, míg Ajtonyt megnyugtatta, hiszen így kockázatok nélkül hálhat együtt a nővel, nem kell aggódnia, hogy ismét teherbe esik, és netán megint olyan állapotba kerül. Még mái napig kirázta a hideg a férfit, mikor eszébe jutott, hogyan találtak rá a nőre. Szétszabdalva, a halál peremén. Féltve őrizte a nőt, és a herceg is a lehető legnagyobb védelmet kapta, habár nála azért vigyáztak, hogy ne érezze tehernek az őröket. Mikor csak ketten voltak, akkor húzódtak hátrébb kicsit, és nem figyelték őket olyan árgusan. 

Léna szeretett volna emlékezni, mivel nem tudta mi lett az anyjától örökölt zöld kristállyal. Oda akarta adni Damonnek, hogy az mindentől megvédi majd, így senki nem árthat majd neki. Azonban nem volt sehol. Ajtony mágiával záratta el az emlékeit, hogy nehogy megint át kelljen élnie a kínzásokat, amit a fogságban tettek vele. Azonban ebbe Léna nem volt hajlandó beletörődni, beszélt erről az egyik legjobb boszorkánnyal, aki viszont azt mondta neki, hogy ne akarja a múltat tudni, mert könnyen baja eshet a fejének, amit már mágiával nem lehet helyre hozni.

A nőnek olyan rémálmai voltak, amiket nem értett. A fogságban volt, és felvágták a hasát, amiből két gyermeket emeltek ki. Vagy csak egyet, csak ő képzelte kettőnek. Talán annyira vágyik még egy gyermekre, hogy az elméje így próbálja megnyugtatni őt, és ez lenne a kristály rejtekhelyének a válasza is. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy lehet még egy gyermeke is. Másfelől mélységesen szégyellte magát, hogy nem emlékszik tisztán rá. Próbálta megtudni, hogy láttak vagy hallottak-e egy Damonhoz hasonló korú és képességű gyermekről, de minden hírforrása zsákutcának bizonyult. 

*

Warren és Nathan estére meg is érkeztek a fővárosba, ahol egy kisebb fogadóban vettek ki szobát. 

- Te maradj itt, én szerzek némi információt – mondta a fiúnak Warren.

- Veled akarok menni – tiltakozott Nate.

- Nem lehet. Most a legnagyobb mocsokba fogok elmenni, ahol a király katonái isznak. Most vannak olyan állapotban, hogy bármit kikotyogjanak, és ki tudja, lehet egy régi bajtársat is találok, akinek jó kapcsolatai vannak a palotában – érvelt.

- Miért ne mehetnék én is? – kérdezte a fiú.

- Mert nem akarom, hogy ekkora mocskot láss. Ez a hely sem tiszta, de az már egyenesen fertő. Nem akarom, hogy a lelked tovább sérüljön – mondta határozottan.

- De nem lesz szükséged segítségre? – illetődött meg.

- Tudok magamra vigyázni. Neked, most pihenned kell. Látom rajtad, hogy megrémített, amit megtudtunk Lénáról, de valamiben egészen biztos vagyok. Ő egy igazi harcos, aki nem hódol be senkinek. Anyánk védővarázslatai nagyon erősek voltak, így az apád biztosan nagyon erős. Két erős mágus gyermekeként nem viselkedhetsz így – tette a fiú vállára a kezét. 

- Ha tényleg olyan erős, akkor miért dobott el magától? – kérdezte szomorúan Nate.

- Nathan, eddig lehet szegénységben éltél, de boldogan a társaiddal. Azonban ő lehet, még mindig fogságban van. A szabadság többet ér a jómódnál, nekem elhiheted – próbálta meggyőzni a fiút.

- Köszönöm Warren, de egy anya szeretetét nem pótolhatja semmi – rázta meg a fejét.

- Tudom, és ezért is fogjuk megkeresni. De neked most pihenned kell. Te mondtad, hogy álmodni szoktál vele. Szóval, hátha ma is jön egy álom, mert közeledünk hozzá – vetette fel Warren.

- Rendben – sóhajtott mélyet a fiú.

- Ez a beszéd, hamarosan jövök – hagyta ott az unokaöccsét. Nate nem valami lelkesen, de lefeküdt aludni.

Warren nem volt valami ismerős a városban, de a sötét városban megkereste a legsötétebb és legzajosabb utcát, és az ott lévő kocsmát. Tudta jól, hogy a régi ismerőst itt fogja megtalálni, aki elég őrült volt, ahhoz, hogy meséljen neki a király dolgairól, hogy mikor annyira sebezhető, hogy megszorongassa. Tudta jól, hogy nem mehet neki nyíltan, mert hatalmas mágiája van. Néhányszor lelátogatott a határra, mikor már nem bírtak a betörő barbárok ellen, amiket egy pillantásával lángra lobbantott, és elevenen elégette őket. 

A katonát kirázta a hideg, mikor arra gondolt, hogy a húgát is úgy égethette el. Ez hamar elmúlt, és égető harag kezdte el marni a bensőjét. Ettől csak még elszántabb lett. Ahogy belépett az alkoholtól bűzös kocsmába, szemével keresni kezdte az ismerősét, aki azt mutatta, hogy mennyire részeg. Így kártyázott néhány iszákos férfival. Azok meg voltak győződve róla, hogy most elnyerik a részeges katona pénzét, de ők nem tudták, hogy a világ legnagyobb hamiskártyásával ültek le. 

Warren nem igazán bízott benne, de a férfi tartozott neki, hiszen nem egyszer megmentette az életét. Ismerte Dimitrit, nem szeret adósa lenni senkinek, de szeret adósokat tartani, akikkel néhány apróságot éveken keresztül fizetet meg. 

- Szép jó estét – köszönt az asztaltársaságra.

- Nahát, vannak még csodák – ismerte meg őt Dimitri, és emelte rá a szikrázó kék szemeit. A férfi nagyon kilógott innen, mivel a haja és a bőre is jóval világosabb volt az átlagnál. Vékony volt, de nagyon erős és gyors. Ezért is volt itt a királyi hadseregben, mivel biztos kezű gyilkos volt, akinek egyedül a király parancsolt. Ő meg nem szólt bele, hogyan éli a mindennapjait. 

- Ha szánnál rám egy kis időt, el is mondanám, hogy miképpen törlesztheted egyetlen egy tippel az összes tartozásodat felém – jelentette be.

- Kezd érdekes lenni. Várj egy kicsit! – bólintott, majd néhány perc múlva be is fejezte a partit, elnyerve az asztalnál ülők pénzét. – Menjünk kicsit nyugodtabb helyre! – javasolta.

- Remek ötlet – bólintott, majd egy kis ajtón egy folyosón keresztül egy raktárhelyiségben kötöttek ki.

- Mit tehetek érted régi barátom? – kérdezte Dimitri.

- Nem rég hazatértem, ahol megtudtam, hogy a király elragadta a húgomat. Találtam egy fiút, akit biztosan azután szült a húgom. Biztos vagyok benne, hogy él. Beszélnem kell vele, hogy megtudjam, hogy mi történt. Szóval kellene némi tipp, hogy a király körül mikor nincs úgy védelem, hogy biztosan ne akarjon hazudni nekem – mondta kegyetlen éllel a hangjában.

- Szóval téged is utolért az őrület a határnál állomásozva – állapította meg nevetve a szőke hajú férfi.

- Segítesz, vagy sem? – kérdezte idegesen.

- Nekem van egy jobb ötletem. Holnap én kísérem el a királynét a kínzókamrába, ahol saját kezűleg próbálja kiszedni az egyik elrablójából, hogy hova tűnt az egyik csecsebecséje, még tizenhat éve. A javaslatom az, hogy vele beszélj. Ő biztosan megérti majd a problémádat, és kiszedi a királyból a kellő információt. Könnyebb is odajutni hozzá, és nem néz levegőnek, mert ő a király asszonya – magyarázta.

- Érdekesen hangzik – bólintott. – Azonban, a királlyal van elszámolni valóm, az asszonyát nem akarom bántani – tiltakozott.

- Ez esetben, holnap dél előtt a fiával fog gyakorolni a saját erdejében. A fiú tüze nagyon erős, de még nem tudja irányítani. De én még mindig azt mondom, hogy a nővel kell beszélned erről, mivel nagy hatással van a másik kettőre. A király nagyon védelmezi a fiát, mivel több gyereke nem lehet, másfelől a herceg fél szemére vak. Vézna és alacsony is, azonban néhány hónapja leverte az egyik két ajtós szekrényt néhány ütéssel, hogy a katonának nem is volt ideje reagálni – mesélte.

- Szóval erős fiú. Mennyire hasonlít külsőre az apjára? – váltott témát.

- Szinte semmiben. Inkább az anyjára hasonlít. Vörös haj, zöld szem, vékony alkat. Esküszöm, ha hercegnő lenne, akkor a királyné kiköpött mása lenne – felelte. Warren szíve elszorult, mikor a leírás pont ráillett volna a húgára, amitől csak még eltökéltebb lett.

- Most már biztos, hogy a királlyal akarok beszélni, nem tudnék ránézni a királynéra – tiltakozott.

- Pedig nekem elhiheted, hogy nagyon dögös. Az elmúlt évek meg sem látszanak rajta, ahogy átkokkal a testén ázott egy medencében – felelte Dimitri.

- Hogyan tudnál eljutatni az edzőhelyükre? – váltott témát Warren.

- Hajnalban legyél a városkapunál. Lóháton gyere, mert nekem időben vissza kell érnem – mondta határozottan a helyi katona.

- Meglesz. Velem jön a húgom fia is, akinek szintén tudnia kell az igazságot – tekintette lezártnak.

- A helyedben nem tenném. A király kegyetlen, főleg, ha a fia veszélyben van. Akkor nem számít, hogy kitől védi meg a herceget, Damont – figyelmeztette Dimitri.

- Nem szokásod másokért aggódni – emlékeztette Warren.

- Az lehet, de nekem is van szívem. Te sokat tettél értem, és nem örülnék neki, ha én nem tennék érted semmit – védekezett a szőke.

- Akkor hajnalban a kapunál – búcsúzott el Warren.

- Még mindig az a mamlasz, aki voltál a határon is – sóhajtott mélyet Dimitri. Jól tudta, hogy a mára kiszemelt áldozatai még ott vannak a kocsmába, de már nem volt kedve megfosztani őket a vagyonuktól. Warren a kevesek közé tartozott, aki jó volt hozzá és önzetlenül segített neki, így nem fogja cserbenhagyni.

*

Léna mélyet sóhajtott, ahogy a gyertyák meleg fényében a kandalló mellett ült, miközben Damon az ölébe hajtva a fejét olvasott. A nő a fiú rövid haját simogatta. Az ifjú herceg nem tiltakozott ez ellen a kényeztetés ellen, hiszen a nőtől olyan gyengédséget kapott, amit nagyon sokáig nélkülöznie kellett. Legszívesebben egész nap csak a nő testéhez bújt volna, és el sem engedte volna. Azonban ott volt még az apja, aki kissé féltékeny volt, ha az anyja több időt töltött vele. Irigyelte, hogy a nő ilyen gyengéden tudott szeretni, és magának akarta az összes szeretetet. 

- Hogyan tudnálak felvidítani anya? – kérdezte hirtelen, miközben bezárta a könyvet.

- Én boldog vagyok, mivel életem két legfontosabb férfija minden kívánságomat lesi – mosolygott kissé erőltetetten. 

- Anya, nem kell megjátszanod, hogy boldog vagy. Segíts nekünk, hogy igazán boldoggá tehessünk téged! – kérte a nőt.

- Hidd el, boldog vagyok veletek. Csak még pár dolgot le kell tudnom zárni. Az elrablásom idejéről van egy pár emlékem, amik zavarnak. A végére akarok járni, de ez nem akadályozhat abban, hogy bölcs és erős uralkodó legyél – simogatta meg a fiú arcát.

- Anya ennyire zavar, hogy nem születhet testvérem? – ült fel, és meredt Lénára.

- Damon, én miattad szerettem volna még egy gyermeknek életet adni. Apád nem tudhatja, hogy mennyit jelent egy testvér. Nekem volt, vagyis elméletileg van egy bátyám, csak a hatalmas hadseregünkben sehol sem találni. Mikor az anyánk meghalt, ketten maradtunk és vigyáztunk egymásra. Ha valami történne velem, akkor apád utánam halna, nem bírná ki ismét az elvesztésemet. Te egyedül maradnál egy ország élén, ezért szerettem volna, hogy legyen egy támaszod. Akár egy kishúg, akár egy kisöcs személyében – húzta végig az ujjait a fiatal arcon.

- Anya, apa nem fogja hagyni, hogy bármi is történjen. Nagyon erős, és rettegik őt a szomszédos országok. Az ország lakói között meg nincs senki, akinek a mágikus ereje el tudna pusztítani téged, főleg, míg itt vagyunk melletted – mondta védelmezően Damon.

- Örülök, hogy egy ilyen okos és jószívű gyermeknek adtam életet – adott kedveskedő puszit a fiú arcára. – Most pedig folytasd az olvasást, mert az apád mérges lesz, ha nem tanulod meg a lakosokra vonatkozó törvényeket – figyelmeztette.

- Igenis anya – kereste ki, hogy hol is járt, mikor vissza akart feküdni a nő ölébe, de ekkor kinyílt az ajtó, és Ajtony lépett be.

- Kedvesem, miért nem hagyod tanulni a fiúnkat? – kérdezte, miközben közelebb lépett hozzájuk, és a tenyerét a nő felé nyújtotta, hogy jelezze, miszerint azt akarja, hogy felálljon.

- Kicsit beszélgettünk a régi időkről, mikor még nem voltam a feleséged. Néha jól esik kötetlenül váltani néhány szót, mivel egész nap veled tanul – mondta jámboran. Damon nem bírt betelni a nő kedvességével, és türelmével.

- Túl gyengéd vagy kedvesem – húzta közelebb magához.

- Ez egy anya dolga, hogy gyengéden szeresse a gyermekét, ha már nem adatott meg számára többször a csoda – simogatta meg az ujjai hegyével a férje markáns arcát. – Egy kisleányt szívesen nevelnék, míg életem két legfontosabb férfija éppen egy egész ország sorsáról dönt. Nagy kérés tőlem, hogy a magod élettel töltse meg a méhem? – csókolta meg a férfit, miközben a fiúk nem kicsit jött zavarba a nő kicsit sem pajzán szavaitól.

- Mint tudjuk, nem lehetsz ismét anya, de próbálkozni lehet a csodával – ment bele a játékba Ajtony. – Damon olvass tovább! – vette a karjai közé kedvesét.

- Én éhes vagyok – szólt közbe Léna.

- Értem – csókolta meg a nőt. – Damon mégis kapsz egy kis pihenőt. Nézz a vacsora után, és most vagyok olyan jó kedvemben, hogy azt olvashatsz, amit szeretnél – mondta vágyakozva nézve feleségére.

- Igen apám – ütött meg sokkal tisztelettudóbb hangot a királlyal, majd bezárva a könyvet, felállt a helyéről, és távozott.

- Olyan gonosz vagy vele – túrt a férfi fekete hajába Léna.

- Nem, csupán védem, ami az enyém – ült le a nővel, aki lovagló ülésben helyezkedett el a férfi ölében.

- A szülei vagyunk, akiket nélkülöznie kellett évekig. Ő velünk akar lenni. Nem akar kisajátítani, mint te. Egy-egy ölelés idejére ér hozzám, jobban mondva én szoktam inkább őt ölelni. Nagyon szeret minket, és szüksége van rá, hogy ezt éreztessük vele – csókolta meg a férjét.

- Hogy haladsz a kikérdezésekkel? – váltott témát Ajtony.

- Hallgat a szemét. Csak azt szajkózza, hogy akkor mondja el, hogy mi történt a kristállyal, ha garantálom a szabadságát, és szép életet biztosítok neki.

- Annyit nem ér az a kő – háborodott fel Ajtony.

- Anyámtól van – próbált a férfi lelkére beszélni. – Nagyon sokat jelent nekem – felelte, miközben a férfi keze a ruhája alatt járt, és a combját simogatta. – Ajtony, figyelsz te rám? – háborodott fel.

- Igen, figyelek. Azonban túlságosan kívánlak, ahhoz, hogy halljam, amit mondasz – csapott le a nő ajkaira, aki kissé nehezen viszonozta a csókot.

- Vacsora után kiélheted rajtam minden vágyadat – csókolta meg a férfit, ettől felbátorodva még merészebben matatott a ruha alatt.

- Menjünk le, hátha úgy hamarabb készítik el a vacsorát – lihegte Ajtony.

- Úgy látszik, tényleg én vagyok az egyetlen gyengepontod – állt fel a férje öléből, aki ettől kissé csalódottan nézett rá. Persze ez nem változtatott a tényen, hogy ő akart felállni innen.

- Erőssé és boldoggá teszel, ennek egy kicsiny kiegészítője, hogy gyengédebb is lettem – vont vállat, és állt fel. A kaját tartotta a feleségének, aki boldogan karolt belé. 

Így sétáltak le a hatalmas terembe, ahol egy hatalmas asztal állt, de csak három személyre. Damon jól tudta, hogy az anyja hamarosan lehozza az apját, hiszen a férfi kezelhetetlen volt ilyenkor, mikor a nő testére vágyott. Néhányszor hallotta már az anyja sikolyát, amitől teljesen összerezzent. Tudta jól, hogy az apja nem bántaná a nőt, de mégsem volt ezzel megszokva. Másfelől azzal is teljesen tisztában volt, hogy a király egyáltalán nem akar még egy gyereket, csak a felesége testét akarja élvezni határok nélkül. 

A vacsora igen hivatalos hangulatban telt, amit Léna kérdezett arra válaszoltak, de egyik férfi sem kezdeményezett beszélgetést. Ajtony a feleségére vágyott, míg Damon jobbnak látta nem dühíteni az apját. A király veszélyes volt, ha a feleségéről volt szó. Az evés végeztével mindenki visszavonult a szobájába, és Damon ekkor tényleg magányosnak érezte magát. Most tényleg vágyott a testvérre, akit az anyja szánt neki, de sajnos neki biztosan nem lesz testvére.

Keserű szájízzel kezdett bele a gyakorlásba, hogy irányítani tudja a lángot. 

Miután Ajtony kiélte a vágyait a nő testén, Léna kimerült és mély álomba zuhant. Látta a kristályt, ahogy egy fiatal nyakban lóg. Próbálta utolérni az illetőt, akit először nem látott jól. Mikor tisztult kicsit a kép, akkor tudatosult benne, hogy egy fiatal fiú nyakában van, aki körülbelül annyi idős lehet, mint Damon. A felismeréstől idegesen ébredt.

- Mi a baj kedvesem? – ébredt fel Ajtony is.

- Két baba volt ott – lihegett idegesen. – Két baba volt ott, mikor elvesztettem a kristályt – meredt a zöld szemeivel a férfire, akinek az életét adta.

- Hogy érted ezt? – ráncolta a homlokát a férfi.

- Egyre világosabb – simított végig a hasán lévő hatalmas hegen, amit nem sikerült egyedül eltűntetni. – Emlékszem, akkor sérült meg Damon szeme, és kiemeltek belőlem egy másik babát, mintha halott lenne – görnyedt össze.

- Szóval halva született a másik baba? – kérdezte kissé csalódottan.

- Nem, odaadtam neki a kristályt, és némi életenergiát, és feléledt – törtek elő belőle az emlékek. 

- Mire emlékszel még? – lett izgatott a király, aki most bánta, hogy mágiával lezárta a nő elméjét az emlékezés elől.

- Damon már akkor igazi harcos volt, tűzzel védte a… - gondolkodott, hogy mit is látott – a kisöccsét – mondta kikerekedett szemekkel. – Emlékszem, két kisfiú volt, és a másiknak adtam a kristályt – próbált koncentrálni, hátha megérzi így ébren is.

- Óvatosan, ne erőltesd meg magad! – ölelte át a nőt Ajtony.

- Nem, most túl erős az érzés. A közelben van. Él – mondta izgatottan, miközben kiszállt az ágyból és magára kanyarította a köntösét.

- Hova mész? – tett hasonlóan a király.

- Beszélek a fiúnkkal, neki van még nálam is erősebb kötődése hozzá – hagyta el a szobát, nem törődve a falnak támaszkodva alvó őrséggel. 

- LÉNA! – kiabált utána a király, mire ijedten riadtak fel a fal mellett alvók.

- Ne most Ajtony! – felelte a nő, miközben kopogás nélkül berontott a hercegi lakosztályba, ahol Damon egy könyvel az ölében aludt. Körülötte elszenesedett fadarabok, és tövig égett gyertyák bizonyították, hogy álomba gyakorolta magát. 

- Nem kapaszkodhatsz így egy álomba – tiltakozott Ajtony.

- De igen. Az álmok igenis értékesek, ha nem így lenne nem talált volna vissza hozzánk Damon, akinek több életerőt adtam át, mint a másik babának – felelte indulatosan a nő, majd a fiához guggolt, és gyengéden végigsimította az arcát. Látszott rajta, hogy rémálmai vannak a múltról, ami még mindig megviseli. – Kicsim ébredj! – simította végig a fiú arcát. Az érintéstől a fiatal herceg ijedten ugrott fel. Beletelt némi időbe, mire rájött, hogy hol is van, és kikkel.

- Elnézést anya, apám – bólintott a királyi párra, miközben rendesen felállt, és összeszedte magát, ahogy a rangja megköveteli.

- Semmi baj kicsim – lépett oda hozzá Léna.

- Még éjszaka van, szóval nincs miért elnézést kérned – enyhült meg kissé a férfi.

- Miről van szó? – vakarta meg a fejét, miközben kezdte felfogni, hogy mi folyik körülötte.

- Neked vannak álmaid arról, hogy mi történhetett, mikor megszülettél? – ült le az ágyára Léna.

- Nincs – rázta meg a fejét zavartan Damon.

- Láttad a portrémat a trónteremben, ott a nyakamban lóg egy zöld kristály, azzal álmodtál már valaha, vagy álmodtál már olyannal, akinek szintén a nyakában lóg? – hadarta szokatlanul lelkesen a nő.

- Nem – gondolkozott ismét a fiú.

- Léna, ez szinte lehetetlen – tette a vállára a kezét Ajtony.

- Tudom, de csak szinte. Nekem ott meg kellett volna halnom, a belsőségeim ki voltak fordulva, elvettek tőlem valamit akkor, és nem a kristályról beszélek – mondta dühösen, majd otthagyta a két legfontosabb férfit.

- Mi baja van? – kérdezte Damon.

- Álmot látott arról a napról, mikor születtél. Állítja, hogy akkor két gyermeknek adott életet – felelte fáradtan a király.

- Szóval van egy testvérem? – ment ki minden álom a fiú szeméből.

- Nem tudom, majd reggeli közben megtárgyaljuk. Anyád addig jobban átgondolja a dolgokat – hagyta ott a fiút. 

Ajtony visszatért a szobájukba, ahol Léna még nem volt ott. Elment megnézni a könyvtárba, de ott sem találta. Kezdett kissé ideges lenni, hogy a felesége hol csámborog egy szál hálóköntösben a kihalt kastélyban. Végül a bejárati csarnokban akadt össze vele. Ahogy megfogta a kezét érezte, hogy azok jég hidegek.

Számon kérte volna, de jól tudta, hogy a nő nem válaszolt volna. Még mindig ott lobogott a különleges tűz a szemében, ami miatt nem hallgatott volna semmilyen ész érvre. Ajtony egyszerre volt ettől boldog és szomorú is, mivel az a nő volt ismét, akibe beleszeretett, de már előre félt attól, hogy mi történik, ha nem találja meg a másik gyermeket, akinek a létezésében ő maga nem hitt.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

...

(Gizus, 2012.01.18 21:37)

Hello!
Egyetértek az előttem szólóval: egyrészt nagyon örültem a frissnek, másrészt hiányzik a draklia, harmadrészt a guta üt meg, hogy már megint hol hagytad félbe a dolgokat. Nagyon bejött ez a "kisajátítós" dolog, szinte átéreztem, ahogy Ajtony nem akarja elveszíteni még egyszer az asszonyát, de azért maradt benne elég kegyetlenség. Nathan (tetszik a név) még jobban bejön, mint Damon, az okát nem tudom, lehet, hogy csak azért, mert ezt most olvastam. Kicsit sokáig tartott elolvasni - mindenkinek kínja volt otthon pont abban a negyed órában, amíg ki akartam kapcsolódni - de nagyon élveztem.
Nagyon nagyon remélem, hogy akkor ennek most hamar jön a "befejező" része, vagy legalábbis egy olyan pontja a történetnek, ahol nem rágom le az amúgy is silány körmeimet a függővégek miatt.
Hajrá Csajos és bocsi az egy napos késésért. Újból csak gratula.

egyik szemem sír a másik nevet

(a vajon ki vagyok?, 2012.01.18 14:02)

Örülök, hogy ilyen izgalmas és érdekese szálon fut tovább a történet, de a szívem szakad meg, hogy már megint a legizgalmasabb résznél hagytad abba.
Csak így tovább, na de izibe te gizike :P :D
pöpec